A megtalált alteregó - Szalay Lenke: Mogyoró

Felkutattam Szalay Lenke legismertebb könyvét, a Mogyorót, mely tulajdonképpen nem is egy könyv, hanem egy egész sorozat. Egy 1971-es, pöttyös könyvet sikerült szereznem, mely tartalmazza az első két részt (Mogyoró és Mogyoró kinövi a kabátját).

Persze hamar kiderült, hogy Mogyoró az én kislányom alteregója. Lássuk csak, mik is az egyezések:

• a koruk
• mindketten a legkisebbek az osztályban
• cserfesek és okosak
• néha eltévesztenek szavakat
• Réber László rajzai alapján még a fiatalabb kori és a későbbi hajviselet is stimmel!

Így aztán az volt a benyomásunk, hogy ezt a könyvet Szalay Lenke bizony nekünk írta, csak nem tudott róla, mert még egyikünk sem született meg akkor. 

Persze a fentiek sok kislányra igazak lehetnek, de mégis nagyon közel kerültek a szívünkhöz a kedves, néha egészen random, egymáshoz nem kapcsolódó történetek (a második kötet fejezetei sokkal jobban egymásba fonódnak). A mesélő személye ("a Néni") sem narrál minden történetben, főként az elején van jelen, de ez a szabálytalanság egyáltalán nem ront az ifjúsági regény értékén.

A cselekményeken keresztül békebeli légkörrel és kiegyensúlyozott értékrendű családdal találkozunk de mint ahogyan Szalay Lenkénél megszokhattuk, a negatív társadalmi jelenségek és történetek beszivárognak ebbe a könnyed atmoszférába, amitől annyira eredeti, hiteles és olykor keserédes lesz az egész mű.

Elgondolkodtató egy olyan korról olvasni, ahol a gyerekek nincsenek elhalmozva ajándékokkal, mint manapság, hanem a vágyott játékért meg kell küzdeni, kivárni, gyűjtögetni. Torokszorító Mogyoró félárva osztálytársának gyermeknapi tragédiája - a kislány hiába könyvre gyűjt (Móricz Árvácskáját látja meg a kirakatban egy napon), gyermeki énje mégis a kipukkant csodálatos léggömb pótlására szeretné költeni édesanyja nehezen megkeresett pénzét. Ugyanilyen megható Mogyoró története kedvenc ibolyaszemű babájáról, amire hosszú ideig kuporgatta a pénzét, fagyira kapott fillérjeit mindig eldugta. Az egyik osztálytársnője szerint azonban a mohácsi árvíz károsultjainak azt illik felajánlani ami a legkedvesebb az ajándékozó számára ezért nem dönthet másként, mint hogy odaadja a dédelgetett babát az ismeretlen, szerencsétlenül járt gyerekeknek. (Ennél a fejezetnél már nekem is potyogtak a könnyeim, mert az én anyukám átélte az 1970-es tiszai árvizet. Mindig emlegeti, hogy mielőtt evakuálták őket, a kedvenc maciját felültette a szekrény tetejére...)

Ma már rég elfeledett szülői félelem sűrűsödik a betegágy körül a Beteg a testvérke című fejezetben. Mogyoró kisöccsét ledönti a lábáról egy lázas betegség, édesanyja gyermekbénulásos esetről hallott nemrég a közelben és rettegve virraszt a kisfiú ágyánál, Mogyoró pedig bármit megígér a kistestvérnek, csak gyógyuljon meg. Az ellenőrzőben hazahozott intő is jelentőségét veszti... Peti szerencsére meggyógyul, de nővérében nagyon mély nyomot hagy az élmény, ahogyan bennünk is, részletesen el kellett magyaráznom, mi is volt ez a kórkép annak idején, és mikor és hogyan számolták fel a járványt Magyarországon.

Mindemellett az egész könyv derűs, ötletes és tele van humorral, őszintén nagyokat lehet rajta nevetni. Különösen viccesek az állatos fejezetek, a lányosztály nyomába szegődött kutya és a békamentés. Ez utóbbi jószág Mogyoró jóvoltából megmenekül a biológia órai szemléltető eszközzé válástól.

Az író ajánlója így szól: "Péter fiamnak - akire csodálatosan illik Mogyoró nagy kockás kabátja..." Szalay Lenkének két fia született, az ajánlás alapján Mogyoró figuráját talán Péter fia vonásai skiccelték fel. A regény történetei egyébként is néha olyan elképesztőek, mint maga a valóság. Végig az volt a benyomásom, hogy a kötettel kapcsolatban nincs fikció-érzésem, csak amikor Mogyoró mond mesét a Néninek. Minden, ami történik, az a könnyed és gondterhes napok lélek mélyéig hatoló, néha abszurd és mulatságos valósága.

A második részről új posztban írok majd.

Az olvasott példány adatai:

• Beszerzés helye: Vatera

• Kiadás: Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1971.

• Illusztrálta: Réber László