Balatoni kalandok - Szalay Lenke: Mogyoró kinövi a kabátját

A második kötetben Mogyoró már 10 éves és kalandjai a nyári szünetben folytatódnak. A szeretett Nagyika a Balatonnál éli csendes, szorgos vidéki életét és a testvérpár minden nyarat nála tölt, ahogyan most is.

A fejezetek bő két hetet ölelnek fel, és Mogyoró szülei is szabadságukat töltik, együtt tehát a család a Balaton partján. A történetek közé Szalay beleszőtte a Nénit is, akivel most nem találkozunk, de kiderül róla, hogy bizony Mogyoró elhanyagolta kapcsolatuk ápolását, főként mert a Néni elköltözött a környékükről. Mogyorónak emiatt lelkiismeretfurdalása támad és levélírásba kezd. Kapunk 1-2 fejezetnyi budapesti történetet, de a túlnyomó többség a jelenben, a szünidő alatt zajlik.

A sztorik ugyanolyan bájosak és kedvesek, mint az első kötetben és bizonyos szálak (Panni cica és az eltűnt fél papucs) kapcsán szorosabban összefonódnak.

Több fejezetben főszerepet kapnak az állatok és a környékbeli ismerős gyerekek. Az állatos részek azért is érdekesek, mert elég jól szemléltetik a több évtizeddel ezelőtti állatjóléti helyzetet (vagyis annak hiányát). Panni cica például kifejezetten zokon vette a tavalyi cicaalomjának Nagymama általi likvidálását és igyekszik egy rejtekhelyen világra hozni az új utódait. Ma már azért eléggé megdöbbentő, hogy mennyire hétköznapi volt a nemkívánatos szaporulat ilyen módszerekkel történő elhárítása. A gyermeki érzékenység és jólelkűség azonban itt sem hagyja megismétlődni a tavalyi incidenst ezért Mogyoró mindenféle fondorlatos módon igyekszik eltitkolni a kiscicák rejtekhelyét Nagymama elől (holott ő már tud róluk és szerencsére nem akar ártani nekik). Szintén a gyerekek mentik meg csapatmunkában egy szerencsétlenül járt csirke életét, valamint rendeznek csodaszép temetést a rossz gyerekek kezei által kimúlt fehér galambnak..

A gyerekszereplők a történetek során egyébként elképesztően zabálnivalók. Tényleg szívet melengető olvasni a gyermeki segítőkészséget, ami a jelenkor világából néha úgy érzem, kikopott. Az új játszótér mogorva és szigorú parkőréért való összefogás, vagy a balul elsült meglepetés-téglapakolás is valami nagyon mélyről jövő bizalmat tükröz a felnőttek felé, ami a 16. fejezetre egy csapásra el is vész... Ugyanis Mogyoró a születésnapjára kapott felfújható gumiállatot a Balaton partján óvatlanul egy idős néni felügyeletére bízza, aki ráadásul a nagymamájára is hasonlít. A néni a gumiállattal együtt szőrén-szálán eltűnik. A könyv végére ez a történet egészen meglepő fordulatot vesz, amelynek során újabb komoly társadalmi kérdés kapcsán állapíthatjuk meg, mennyire másként mentek régen a dolgok. Az írónő mély érzésű soraiból teljesen világos, hogy az együttérzés és szolidaritás hangján szól, de a történetről akkor is lerí, hogy a huszadik század második felében egy világégés, valamint a járványos gyermekbénulás évizedei alatt simán előfordulhatott, hogy egy 10 éves kislány nem találkozott még mozgássérült gyerektárssal, ami nyilván nem az ő hibája. A történet nagyon tanulságos a mai gyerekeknek is, mert hiába régen íródott, segít az érzékenyítésben, legfeljebb nem túl jól megválasztott eszközökkel (az írónő csúnyának és magányosnak írja le a kerekesszékes kislányt, ezen ponton viszont úgy éreztem, hogy csak az utóbbi lett volna dramaturgiailag indokolt).

A vakáció végére Mogyoró hétköznapi, meglepő, vagy egészen elképesztő kalandokat követően visszatér az iskolába, ahol kiderül, hogy akkorát nőtt, hogy már nem ő a legkisebb az osztályban, ezáltal persze az (ikonikus) kockás kabátjának is annyi. Remélem egyszer az én tornasorban első Mogyorómnak is pontosan ilyen élményben lesz része. :)

Az olvasott példány adatai:

• Beszerzés helye: Vatera

• Kiadás: Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1971.

• Illusztrálta: Réber László