Lakótelepi blues - Nagy Katalin: Vakarcs

Könnyed, kisiskolásokról szóló szocializmusbeli retró gyerektörténetnek ígérkezett a Vakarcs, amikor belevágtunk a közös olvasásba. Összességében úgy vettem észre, hogy a kislányom jól szórakozott, nekem viszont a könyv végére lett jópár kérdőjelem az olvasottakkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy el tudom képzelni, ez a kis kötet -melyet a kezdőlap kézírása alapján egy 3. osztályos kislány kapott példás magatartásáért és kitűnő tanulmányi eredményéért 1966-ban-, valóban szórakoztató kis kortárs mű lehetett egy alsós gyermek számára.

Mai, felnőtt szemmel nézve viszont nem az.

A történet felütése, miszerint a negyedikes fiú meglátva az iskolába bizonytalanul, egyedül induló elsős kisfiút, segítségére siet és összebarátkoznak, nagyon kedves és szívet melengető. Utána viszont elindul egy néha nehezen emészthető viszonyrendszer a 3 ábrázolt családban növekedő gyerekekről. Takácsék, Kovácsék és Vonyóné, a házmester újonnan épült szép, szocializmusbeli panellakások boldog lakói. Van itt minden, ami a megboldogult 60-as évekből az élethez kell: liftes ház, kézimunka home office-ban a reumában szenvedő édesanyának, összetartó lakóközösség, jó lelkű tanító néni. Vakarcs és Takács Laci barátsága hullámzó és törékeny, ellenben Farkinca, Vonyóné unokája sokkal inkább fenn tudja tartani a kissé málé elsős kisfiú érdeklődését. Farkincával viszont problémás a barátkozás, titokban kell tartani, mert senki nem nézi jó szemmel, ha együtt lógnak, ezért meg is romlik a kicsi és nagyfiú között a viszony.

Farkinca karakterével kapcsolatban a mindenféle elejtett utalás és mondat kapcsán számtalan nyugtalanító érzés keletkezik bennem: az egész történet olyan, mintha a korszellem által jóváhagyott és természetességében ábrázolt gyerekbántalmazást, azon belül is elhanyagolást látnánk. Farkinca édesanyja az idős házmester-nagymamára bízta a kislányt és ígérte, majd érte jön egyszer, de senki sem tudja, mikor. A kislánnyal a nagyanyja nem foglalkozik, mert sok a dolga, ezért egyedül kószál, fiókban alszik, és mindenféle ötlete van arra, hogy pénzt keressen, melyet leginkább villamosjegyre költ. Farkinca ábrázolása, elhanyagoltságából következő önállósága és talpraesettsége sokszor mulatságos történeteken keresztül ábrázolt, de olyan dolgok is történnek, melyek őszintén zavarba ejtőek annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy annak idején számos un. kulcsos gyerek élte világát a panelrengetegben...

A történetek a végére Farkincával kapcsolatban semmi magyarázattal, vagy feloldással nem szolgálnak, leszámítva, hogy Takács Laci anyukája Laci minden tiltakozása ellenére délutáni felügyeletet ajánl a kislánynak, ahol értelmesen eltöltheti az időt (lévén, hogy még óvodás korú). A Laci és osztálytársa (Bandi, Vakarcs bátyja) közötti konfliktus is rendeződik, de kissé se füle, se farka módon jutunk el a zárójelenetig.

Réber László tollrajzai most is zseniálisak, annyira megragadják a karakterek lényegét. Nagy Katalin viszont a regény egésze során rövid tőmondatokat használ, amelyeket meglepő módon iszonyúan fárasztó olvasni (lehet, hogy csak nekem...).

A Vakarcs egy kicsit felszínes, szórakoztató olvasmány a szocializmusból, hacsak a gyereked nem szúrja ki a történetből a kirekesztést és elhanyagolást, mint a lakótelepi aranyélet magától értetődő jelenségeit...

Az olvasott példány adatai:

• Beszerzés helye: Ha jól emlékszem, iskolai selejtezés

• Kiadás: Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1965.

• Illusztrálta: Réber László